Lajos Dániel 1934-ben született Budapesten. Már gyermekkorában érdekelte az emberek karaktere és szivesen rajzolt portrét családtagokról, barátokról. A szülök festömüvész barátai Èber Anna és Szegedi Molnár Géza felismerték a gyerek tehetségét és foglalkozni kezdtek vele. Lajos Daniel sokat tanult a két kiváló müvésztöl. 1950-ben tizenhat éves korában felvételt nyert a Képzömüvészeti Föiskolára Budapesten. Abban az idöben minden- igy a müvészképzés is- politikai propagandával volt átitatva, amit igen nehezen viselt. Anyagi nehézségei is egyre szaporodtak amin az ”osztályidegenként” üldözött család sem tudott segiteni és egy év után megszakitotta tanulmányait. Egy ideig gyári munkásként dolgozott majd a várpalotai szénbányában.

Az 1956-os forradalom után Svédországba menekült. Kezdetben erdei favágó munkát végzett Johannishusben utána pedig az olofströmi gyárban dolgozott. Alig egy évvel késöbb ismét festeni kezdett és egy intenziv önképzö periódus után Stockholmban folytatta tanulmányait a Képzömüvészeti Föiskolán. 1958-tól 1962-ig. Azóta számtalan portrét festett különbözö egészségügyi, megyei, egyházi, önkormányzati szervek és privát személyek megbizásából. Ezek a müvek egyértelmüen mutatják, hogy a müvész az ábrázolt személyek lelkét, személyiségük lényegét képes megfogni és kifejezni. Lajos Dániel örök modellje azonban maga a Természet. Tájképei, amelyeken igen egyéni módon ábrázolja a természetet, mindig nagy elismerést váltottak ki a kiállitásokon. Müveiböl ca. 40 festmény -föként megrendelésre készült portré- látható különbözö svédországi középületekben.